Próbálok abba az irányba nézni ahonnan a zajt hallottam, de nem látok semmit. A szemem még nem szokott hozzá teljesen a sötétséghez. A félelem már vigyorogva kopogtat, de próbálom összekapni magam és józanul gondolkodni. Lehet, hogy csak egy madár, volt vagy valami állat, vagy hasonló. Az is lehet, hogy valami hontalan botorkál az éjszakai rejtekhelye felé, és azt sem tudja, hogy itt vagyok. Kicsit el is mosolyodok mikor eszembe jut, hogy mi lenne ha hirtelen odaszólnék, amivel a frászt hoznám szerencsétlenre.

    Hallgatózok, de semmi mozgást nem hallok, most arról amerről az előbb hallottam. Valójában azóta szinte még levegőt sem vettem, és meg sem mozdultam. Pedig ki kellene mennem az erdőből. Itt az ideje annak, hogy összeszedjem magamat és meginduljak haza, ahol minden jó és nyugodt, és nincsenek ismeretlen zajok amik csak a frászt hoznák az emberre. De mi van akkor, ha valami más van ott... valami ijesztő... De itt sem maradhatok. Erőt kell vennem magamon, és ki kell mennem innen, mert ha esetleg valami más lenne mint békés erdei állat, akkor szeretnék innen minél messzebb kerülni.

    Lemászok a fáról szép óvatosan, hátha itt van még. Hirtelen lépek egy erősebbet is, hogy zajt csapjak, hátha megijed, de semmi nem történik. Kezdek pánikszerű dolgokat produkálni.

-Hahó!

-Húúúú!

Kiabálhatok, semmi sem történik. Remeg a kezem, és idegesen mosolygok. Ez már tényleg pánik lenne? Csak nem... remélem... uralkodnom kell magamon. Lassan megindulok. Haladok kb. 10 métert de még mindig nem történt semmi érdekes, mindenesetre az idegeim pattanásig feszültek, aminek nem mondhatnám, hogy örülök. Kíváncsiságtól hajtva mégis elindulok arra amerről a zajt hallottam. Olyan mintha soha nem akarnék odaérni annyira lassan haladok.

    Már ott kellene lennem, vagy lehet messzebb, volt? Hirtelen fülsértő zaj csap fel a lábam alól. Felordítok és hanyatt esek, karjaimmal az arcomat védve. Lemerevedek.... de semmi nem ugrik rám. Teljesen leizzadtam pár másodperc alatt. Felülök, és a jobb lábammal lassan arrafelé nyúlok ahonnan a zaj jött. Hozzáérek valamihez amit kicsit meg is tolok. Rettegek, ám mégis odanyúlok és megfogom. Szőrös és puha... lassan felemelem, hogy megnézhessem mi az. Egy egyik szemét elvesztett plüss medve. Megnyomom... sípol. A sípolása most már barátságos és vicces. Most kicsit ki is nevetem magam, persze nem tart sokáig az örömöm. Átvillan az agyamon, hogy magától nem jöhetett ide... vajon ki hagyta itt?

Folyt. köv...