Hosszas töprengés után egyszer csak fényt kaptam és eszembe jutott, hogy miről is lenne jó most írnom. Amolyan szorongósabb téma jutott az eszembe. Gyerekkori rém álmaim. Nekem ez amolyan érdekes téma, mivel voltak visszatérő és emlékezetes rém álmaim is. Lehet ez már amolyan lerágott csont de nem zavar. A legelső rém álmom amire emlékszem a legemlékezetesebb. Annyira nem mondható durvának, viszont akkor még nem tudtam járni tehát 1 éves korom előtti időszakból való. Azért emlékezni egy ilyenre igen merev dolog szerintem... tutira nyomot hagyott bennem.

    Nem egy nagy szám amúgy... semmi hentelés vagy ilyesmi, csak amolyan pszichotikus dolog, főleg egy olyan korú gyerekre mint amennyi akkor voltam. Akkoriban 4 emeletes házban laktunk. Az egész álmom a lépcsőházban kezdődött. Négykézláb másztam felfelé a lépcsőkön menekülve. Mindvégig ott jött... nem is jött csak siklott mögöttem. Sosem jött olyan közel, hogy megfoghasson, és sosem tudtam lehagyni. Csak jött utánam kifejezéstelen arcával. Sosem láttam azelőtt és nem is láttam a mai napig.... legalábbis élőben nem. Remélem soha nem is fogom.

    Nem kell semmiféle szörnyszülöttre gondolni, ő csak egy göndör barna hajú nő piros kabátban, mely a földig ér és nem látszik ki alóla a lába. Már ha van lába. Ugyanis egy dolog hiányzik róla... nincsenek szemei. Nem úgy mint amit kinyomtak, hanem egyszerűen helye sincs. És követ. De elérem az ajtónkat és bebocsátást nyerek. Anyukám belakatolja az ajtót és azt mondja, hogy most még nem visz el engem a különös idegen, de egyszer vissza fog még jönni.

    Ez lehet nem lenne érdekes, de légcsőhuruttal születtem és utána asztmás voltam sokáig. Rengetegszer közel voltam a fulladáshoz. Lehet, hogy ez egy fulladásos éjszaka rémálma volt? De, akkor akit láttam nem lehet más mint a ….