Szép és kellemes hangulatú erdő ez, melyen keresztülhaladok. Lágy szellőben lengedező fák, kellemes meleg, apró állatok neszei, pletykás lombkoronák hangja és minden mely körülvesz. Lényemet megöleli és cirógatja a nyugalom. Lassan haladok egyre beljebb és beljebb, mintha szökni próbálnék a valóság elől mely mindig teherként nehezedik vállaimra. Kezeimet széttárom, és az út két oldalán lévő leveleket érintve szökök tovább, míg egy kósza gondolat által vezérelve letérek, kedves kis útvonalamról és elindulok a titokzatos sűrűségbe.

    Egy kis tisztáson találom magam, ahol egy farönköt találok. Odamegyek, ráülök, majd lefekszem rá és becsukom a szemem, álmodozva kedves kis erdőmről melynek itt és most részének érezhetem magamat. Sétálok és minden fa és bokor integet nekem, vagy meghajol, mint ahogy egy jó baráthoz illik. Illedelmesen visszaköszönök, lévén én is kedvelem őket, és haladok tovább kis ösvényemen.

    Kinyitom a szemem és meglepődve tapasztalom, hogy álmodozásom álomba csaphatott át, ugyanis rámsötétedett. Felülök a fán és próbálok körülnézni, de nem mondhatnám, hogy túl sokat látok. Kezdek magamhoz térni, és felfigyelek valamire. Teljes csend van az erdőben, ami így már annyira nem is barátságos. A csend egyre jobban nehezedik rám, már szinte összeroppanok a súlya alatt, de nem akar ereszteni. Mintha az egész erdő engem figyelne. Nem is olyan messze tőlem, valami mintha kicsit odébb szaladna. Lehet nem is az erdő az ami figyel?

Folyt köv...