A szemeibe nézve furcsa utazás veszi kezdetét. Látom benne a gyerekkoromat mely oly nyugodt és békés volt. Egy gyereknek nincsenek hatalmas gondjai... persze félelmei annál inkább. Látom magam amint biciklizek. Szeretek bicajozni, bár az utóbbi időben egyáltalán nem csinálom, mégis látván milyen boldog vagyok, hiányozni kezd. Látom a gyerekkori barátaimat is akikkel rengeteg dolgot megcsináltunk. Látom a gimis korszakomat is mely szintén oly kedves volt a számomra.

    Látom a szobámat is, és minden kedves tárgyamat ami benne van. A szüleim is ott vannak, és boldogan mosolyognak rám miközben integetnek nekem. Én is elmosolyodok és visszaintegetek nekik. Rengeteg számomra kedves dolog így egyszerre... milyen kellemes. Láttam magam felnőni, és láttam mindazt ami kedves volt a számomra. Tovább szálldogálok az emlékeimtől hemzsegő légtérben... boldog vagyok.

    Visszakanyarodok a szobámhoz... ott fekszem az ágyon, összegörnyedve, bal kezemet rágom éppen véresre, szemeim vérben forognak. A szüleim is ott vannak, de most egyáltalán nem mondhatnám, hogy boldog arcot vágnak. Mindketten nagyon szomorúak. Távolodom innen... ehhez nincs kedvem. Eltávolodok a házunktól és az ellenkező irányba veszem az irányt. Egy hatalmas épület felé lebegek, melynek egyik emeleti ablakán belesek. Egy férfi fekszik az ágyon, az ablaknak háttal. Csak ő van a szobában, minden fehér. Valami korházféle lehet.

    Mozgolódni kezd. Nyugtalanul hánykolódik az ágyban, Majd valamit a falhoz vág és felüvölt. Ápolók rohannak be és lefogják, egyikőjük injekciót ad be neki. Szeretném látni az arcát de takarják az ápolók. Az egyik ápoló felemeli azt amit az előbb az a férfi a falhoz vágott... sajnos azt sem láttam mert az ágynál történő eseményekre koncentráltam. Odaadja neki majd kimennek. Lassan megfordul az ágyban, kezében egy félszemű plüssmedvével... a medvét pedig én szorongatom.