braincream

    Feltápászkodok a földről, de semmi érdemlegeset nem látok magam körül, na meg persze sötét van, bár igaz a szemem egész jól hozzászokott. Lehet ez a plüssmaci csak valami véletlen egybeesés, és tényleg csak valami állat szaladt át erre, a maci meg csak itt van a fene tudja mióta. Ilyesmi összefüggésekkel próbálom nyugtatgatni magamat, ami egész jól megy. Elindulok, vissza az eredeti útvonalam felé, hogy kijussak az erdőből.

    Szép lassan botorkálva haladok. Nem akarok sietni nehogy elessek valamiben, vagy nekimenjek valaminek. Persze a lassúságom inkább nevezhető lopakodásnak. Nem akarok zajt csapni. Mi van ha valami mégis van itt? Inkább óvatos maradok, abból nem lehet bajom. Már ki kellett volna érnem az útra, de valahogy még mindig a sűrűjében vagyok az erdőnek. Csalóka ez a sötét. Persze rögtön eszembe jut, hogy esetleg nem is jó irányba megyek, de elhessegetem ezt a dolgot. Még csak az hiányzik, hogy bemeséljem magamnak, hogy eltévedtem. Biztosan jó úton járok, csak ez a fránya sötét.

    Előveszem a telefonomat, persze térerő nincs, de nem is lenne érdekes még ha lenne is. Nincs pénz a kártyámon, a rendőrséget meg nem hívhatom, hogy eltévedtem. de legalább mutatja az időt.

23:30

Még kicsit meg is örülök ennek, nincs is olyan késő. A telefont így vissza is rakom a zsebembe. Kezdek szomjas is lenni, de egyelőre ez a legkisebb gondom, így azt is a háttérbe sorakoztatom az éhségemmel együtt. Még mindig nem értem ki az útra. A fene essen abba a medvébe.

    A medve! még mindig a kezemben van. Kissé szórakozott lehetek, mert még mindig szorongatom szerencsétlent. végül is nincs rá szükségem ezért úgy döntök, hogy hátrahagyom, és nélküle folytatom az utamat. De kicsit neheztelek is rá mert nagyon megijesztett. Ezért szépen fogom magam és megfordulok. Medve fel a fej mellé, és kilövés. Egész szépen megküldtem, bár azt nem látom, hogy hova esett. Mindenesetre azt hallottam, hogy bukfencezett egy párat. Meg is fordulok, hogy folytassam az utamat, amikor, hirtelen... valami a macihoz szaladt.... a léptei ismerősen csengenek a fülemben.

Folyt. köv...

    Próbálok abba az irányba nézni ahonnan a zajt hallottam, de nem látok semmit. A szemem még nem szokott hozzá teljesen a sötétséghez. A félelem már vigyorogva kopogtat, de próbálom összekapni magam és józanul gondolkodni. Lehet, hogy csak egy madár, volt vagy valami állat, vagy hasonló. Az is lehet, hogy valami hontalan botorkál az éjszakai rejtekhelye felé, és azt sem tudja, hogy itt vagyok. Kicsit el is mosolyodok mikor eszembe jut, hogy mi lenne ha hirtelen odaszólnék, amivel a frászt hoznám szerencsétlenre.

    Hallgatózok, de semmi mozgást nem hallok, most arról amerről az előbb hallottam. Valójában azóta szinte még levegőt sem vettem, és meg sem mozdultam. Pedig ki kellene mennem az erdőből. Itt az ideje annak, hogy összeszedjem magamat és meginduljak haza, ahol minden jó és nyugodt, és nincsenek ismeretlen zajok amik csak a frászt hoznák az emberre. De mi van akkor, ha valami más van ott... valami ijesztő... De itt sem maradhatok. Erőt kell vennem magamon, és ki kell mennem innen, mert ha esetleg valami más lenne mint békés erdei állat, akkor szeretnék innen minél messzebb kerülni.

    Lemászok a fáról szép óvatosan, hátha itt van még. Hirtelen lépek egy erősebbet is, hogy zajt csapjak, hátha megijed, de semmi nem történik. Kezdek pánikszerű dolgokat produkálni.

-Hahó!

-Húúúú!

Kiabálhatok, semmi sem történik. Remeg a kezem, és idegesen mosolygok. Ez már tényleg pánik lenne? Csak nem... remélem... uralkodnom kell magamon. Lassan megindulok. Haladok kb. 10 métert de még mindig nem történt semmi érdekes, mindenesetre az idegeim pattanásig feszültek, aminek nem mondhatnám, hogy örülök. Kíváncsiságtól hajtva mégis elindulok arra amerről a zajt hallottam. Olyan mintha soha nem akarnék odaérni annyira lassan haladok.

    Már ott kellene lennem, vagy lehet messzebb, volt? Hirtelen fülsértő zaj csap fel a lábam alól. Felordítok és hanyatt esek, karjaimmal az arcomat védve. Lemerevedek.... de semmi nem ugrik rám. Teljesen leizzadtam pár másodperc alatt. Felülök, és a jobb lábammal lassan arrafelé nyúlok ahonnan a zaj jött. Hozzáérek valamihez amit kicsit meg is tolok. Rettegek, ám mégis odanyúlok és megfogom. Szőrös és puha... lassan felemelem, hogy megnézhessem mi az. Egy egyik szemét elvesztett plüss medve. Megnyomom... sípol. A sípolása most már barátságos és vicces. Most kicsit ki is nevetem magam, persze nem tart sokáig az örömöm. Átvillan az agyamon, hogy magától nem jöhetett ide... vajon ki hagyta itt?

Folyt. köv...

    Szép és kellemes hangulatú erdő ez, melyen keresztülhaladok. Lágy szellőben lengedező fák, kellemes meleg, apró állatok neszei, pletykás lombkoronák hangja és minden mely körülvesz. Lényemet megöleli és cirógatja a nyugalom. Lassan haladok egyre beljebb és beljebb, mintha szökni próbálnék a valóság elől mely mindig teherként nehezedik vállaimra. Kezeimet széttárom, és az út két oldalán lévő leveleket érintve szökök tovább, míg egy kósza gondolat által vezérelve letérek, kedves kis útvonalamról és elindulok a titokzatos sűrűségbe.

    Egy kis tisztáson találom magam, ahol egy farönköt találok. Odamegyek, ráülök, majd lefekszem rá és becsukom a szemem, álmodozva kedves kis erdőmről melynek itt és most részének érezhetem magamat. Sétálok és minden fa és bokor integet nekem, vagy meghajol, mint ahogy egy jó baráthoz illik. Illedelmesen visszaköszönök, lévén én is kedvelem őket, és haladok tovább kis ösvényemen.

    Kinyitom a szemem és meglepődve tapasztalom, hogy álmodozásom álomba csaphatott át, ugyanis rámsötétedett. Felülök a fán és próbálok körülnézni, de nem mondhatnám, hogy túl sokat látok. Kezdek magamhoz térni, és felfigyelek valamire. Teljes csend van az erdőben, ami így már annyira nem is barátságos. A csend egyre jobban nehezedik rám, már szinte összeroppanok a súlya alatt, de nem akar ereszteni. Mintha az egész erdő engem figyelne. Nem is olyan messze tőlem, valami mintha kicsit odébb szaladna. Lehet nem is az erdő az ami figyel?

Folyt köv...

    Megint nem írtam egy ideje semmit. Ez most nem a lustaságomnak köszönhető, csak egyszerűen nem történt velem semmi érdemleges. Vagyis persze azért van életem meg minden, csak egyszerűen nem éreztem úgy, hogy valamelyikről is írnom kellene. Most persze megerőltetem magam és írok pár sort.

    Ahogy írtam visszamentem edzésre, aminek nagyon örülök. Szeretem csinálni és már nagyon hiányzott. Vettem egy súlyzót is és elkezdtem rendszeresen futni is. Bajom nem származhat belőle, maximum kicsit összekapom magamat.

    Érdekes dolognak tartom az utóbbi időkben az időjárást. Nem örülök neki mert ennek nem így kellene lennie. Persze jól esik az enyhe idő meg minden, de ez akkor sincs így rendjén. Globális felmelegedés.... Hajrá!!! Köszönjük meg magunknak mint emberi fajnak, hogy ezt is sikeresen megcsináltuk. Csak így tovább, hátha egyszer majd a levegőről is leszokunk, és helyette szénmonoxidot fogunk belélegezni.

    Illetve egy dolgot nem felejthetek el az említeni való dolgaim közül. Február 14-én ünnepelhettem kedvesemmel az 5. évfordulónkat. Éljen, éljen! Még sokszorosan ennyit.

    Na mára elég is ennyi belőlem. Majd igyekszem kicsit többet írni ide. Persze ennek az a feltétele, hogy történjen is velem valami érdemleges.